Nelli Sarvari

Nelli Sarvari

Content Manager at Syncee

Beszállítók értékelése a Syncee-ben – Miért van rá szükség?

Amennyiben dropshipping áruházzal rendelkezel, és a Syncee Marketplace-en találtad a termékeidet, fontos, hogy időt szakíts a beszállító partnereid értékelésére is, számos okból kifolyólag. Ha végiggondolod azt, hogy milyen könnyen lehet fejlődni a visszajelzések által, könnyedén rájöhetsz arra, hogy elősegítheted valaki sikerességét és munkáját azáltal, hogy értékeled, és a te vállalkozásod is könnyedén fejlődhet általa. Emellett pedig más viszonteladóknak is hasznos látni az értékeléseket.

A visszajelzések fontos tényezők minden beszállító számára, hiszen ezek által hatékonyabban dolgozhatnak azon, hogy a lehető legjobbat hozzák ki a vállalkozásukból. Továbbá, a Syncee számára is segítesz ezzel, hiszen a visszajelzések által látni fogjuk, hogy milyen tapasztalataik vannak az adott partnereinkkel a kereskedőknek.

Szerencsére könnyedén megoldhatod a beszállítók értékelését a Syncee Marketplace-en. Az útmutatónk segítségével meg fogod találni, hogy pontosan hol tudod értékelni a beszállítókat, és hol tudsz tanácsot adni számukra termékeik, szolgáltatásuk kapcsán.

Beszállítók értékelése a Syncee-ben - Miért van rá szükség?

Valószínűleg már korábban is dolgoztál együtt dropshipping beszállítókkal, vagy éppen most tervezed. A dropshipping egy olyan üzleti, kereskedelmi modell, amely esetében nincs szükség raktár bérlésére, hiszen a termékeket a beszállítók fogják tárolni és a logisztikai feladatokat ők intéznik. Neked mindösszesen egy online áruházzal kell rendelkezned, ahol a vásárlók meg tudják rendelni a termékeket, illetve hatékony marketingstratégiát kell kidolgoznod. A rendelési adatok a beszállítókhoz mennek, és ők szállítják majd ki a terméket a vásárló számára.

Syncee

Syncee

A Syncee kivételes lehetőséget biztosít számodra a beszállítókat illetően. A Syncee egy B2B platform több millió termékkel és több száz beszállítóval. Amennyiben Shopify, Shoprenter, WooCommerce, Ecwid, Wix, BigCommerce, Jumpseller, vagy KMO Shops áruházakkal rendelkezel, könnyedén elkezdheted a termékek árusítását a Syncee segítségével. Nézz körül a Syncee Marketplace-en, hogy le tudd ellenőrizni, hogy az ott megtalálható termékek megfelelőek-e számodra.

A Syncee automatikus frissítést biztosít a feltöltött termékekre, továbbá a beépített viszonteladó-beszállító üzenetváltásra alkalmas felület megkönnyíti a beszállítókkal való kommunikációt. Az alkalmazás a rendelési adatok szinkronizációjával is foglalkozik.

Miért érdemes időt fordítanod a beszállítók értékelésére a Syncee-ben?

Ahogyan már korábban is említettük, nagyon fontos, hogy időt szánj a beszállítók értékelésére több szempont miatt is. A továbbiakban ezeket az indokokat szeretnénk bemutatni.

1. Segítséget nyújthatsz mások számára

A legfontosabb aspektus, hogy miért érdemes értékelned a beszállítókat a Syncee-ben az, hogy ezáltal információkkal láthatsz el másokat is. Amennyiben jó értékelést adsz, az emberek úgy fogják érezni, hogy megbízhatnak az adott beszállítóban. Gondolj csak a saját üzletedre. Egészen biztos, hogy boldog lennél, amennyiben pozitívan írnának az áruházadról, hiszen, hogyha meg vannak elégedve a termékeiddel, másoknak is fognak ajánlani, így egészen biztos, hogy nagyobb profithoz juthatsz általa.

2. A beszállítóid tudják, mit szeretnél

Amennyiben bármilyen kérdésed vagy problémád adódna, a beszállítóid tudni fognak róla. Könnyedén elmondhatod a véleményedet azáltal, hogy értékeled őket. Továbbá, ötleteket is adhatsz számukra azzal kapcsolatban, hogy milyen fejlesztéseket látnál szívesen, ami megkönnyítené a munkát számodra. Ezáltal könnyedén fejlesztheted a saját online áruházadat is. Persze, a problémákat, észrevételeket először jó négyszemközt a partnereddel megbeszélni.

3. Fejlesztheted a beszállítók munkáját

Amennyiben értékeled a beszállítókat a Syncee-ben, rögtön látni fogják, hogyha valami nem stimmel a szolgáltatásaikkal kapcsolatban. Sajnos, hogyha más platformokon értékelsz és nem a Syncee-ben, a beszállítók nem fogják látni ezeket a problémákat és nem tudnak megoldást találni rájuk. A beszállítók azáltal tudnak fejlődni, hogy megfelelő mennyiségű információt adsz a felmerülő komplikációkkal kapcsolatban.

4. Össze tudod foglalni, hogy hogyan érzel egy beszállítóval kapcsolatban

Egy értékelés írása nagyban megkönnyíti a saját dolgodat is, hiszen könnyedén össze tudod foglalni, hogy hogyan is érzel egy adott beszállítóval kapcsolatban. Könnyedén össze tudod gyűjteni a fontos információkat azzal kapcsolatban, hogy milyen előnyökkel és hátrányokkal rendelkezik egy adott beszállító. Ezáltal könnyedén meg tudod állapítani, hogy milyen mértékben vagy megelégedve a beszállító munkájával.

5. Segítséget nyújthatsz a Syncee számára

Amennyiben időt szánsz a beszállítók értékelésére, számunkra is segítséget nyújtasz. Látni fogjuk, hogy mi a véleményed, mik a tapsztalataid egy Syncee Marketplace-en lévő beszállító kapcsán. Továbbá, ha probléma merül fel egy partner kapcsán, mi is fel tudjuk vele venni a kapcsolatot. Először természetesen az a célszerű, hogy magával a beszállítóval beszélj a problémádról. Nagyon sokat tanulhatunk a visszajelzéseidből, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk a felhasználók számára.

Mire érdemes kitérned az értékelés során?

Mire érdemes kitérned az értékelés során?

Amikor elkezded a beszállítók értékelését, fontos észben tartanod azt, hogy a részletes értékelések tudnak a legtöbb segítséget nyújtani. Ez mindenki számára nagyon fontos lehet, éppen ezért összegyűjtöttünk pár lehetőséget azzal kapcsolatban, hogy mire érdemes kitérned a beszállítók értékelése során. Természetesen a lista nem teljes, nyugodtan írhatsz további, általad fontosnak vélt szempontokról.

1. Árak

A legfontosabb szempont határozottan az árakra koncentrálódik. Az árakkal kapcsolatban írhatsz annak észszerűségéről. Úgy érzed, hogy a termékek egy kicsit drágák vagy a szállítás kerül sokba? Írd le az ezzel kapcsolatos érzéseidet, hogy megfelelő információval lásd el a beszállítókat.

2. Szállítási idő

A beszállítók értékelése során a szállítási időre való kitérés is hatalmas segítség lehet mindenki számára. A vásárlóid is olyan termékeket próbálnak választani, amelyek rövid időn belül megérkeznek hozzájuk, éppen ezért fontos, hogy te is olyan beszállítókat válassz ki, akik a megadott időn belül és mindenféle probléma nélkül szállítják ki a termékeket.

3. Rugalmasság

A beszállítók értékelése során a rugalmasság szintén egy fontos aspektus. Amennyiben a beszállítók nem tudnak megváltoztatni valamit annak ellenére, hogy megegyeztetek, érdemes erről írni az értékelés során. Ezzel másoknak is segíthetsz és a beszállítóknak is jelezheted, hogy próbáljanak meg rugalmasabbak lenni a későbbiek folyamán.

4. Kommunikáció

A könnyű kommunikáció megléte szintén egy fontos elem lehet a beszállító kiválasztásánál. Amennyiben a beszállító hosszú ideig nem válaszol vissza, érdemes jelezned ezt a beszállítók értékelése során. Természetesen pozitív visszajelzést is adhatsz amennyiben úgy érzed, hogy mindig a segítségedre siettek, amikor valamilyen problémába ütköztél.

5. Partnerség

A kommunikáció mellett az is fontos, hogy partnerként tudjátok egymást kezelni a beszállítókkal. Amennyiben úgy érzed, hogy könnyedén együtt tudsz dolgozni a beszállítóval, nyugodtan írj erről a beszállítók értékelése során. Ez a visszajelzés a beszállító számára is hasznos lehet, hiszen örülni fog, hogy partnerként tekintesz rá, és a továbbiakban is szeretnél vele együtt dolgozni.

6. Tanács vagy panasz

A beszállítók értékelése során lehetőséged van arra is, hogy tanácsot adj, vagy megfogalmazd a panaszodat, amennyiben úgy érzed, hogy változást tudsz elérni. Hogyha a saját áruházadra gondolsz, átérezheted a visszajelzések fontosságát, hiszen számodra is nagy segítséget nyújt az, hogyha hasznos érékelést kapsz az áruházaddal kapcsolatban.

7. Lehetőség a növekedésre

A beszállítók értékelése során érdemes arról is információt nyújtanod, hogy mennyire nyújt lehetőséget a növekedésre a beszállító. Amennyiben úgy érzed, hogy erre nincs sok lehetőséged, érdemes lehet tanácsot adnod a visszajelzések során.

8. A termékek minősége

A jó minőségű termékek kötelező elemei online áruházadnak. Érdemes írnod a termékek minőségéről a beszállítók értékelése során, hiszen fontos információkat adhatsz mások számára, és a beszállítókat is ösztönözheted arra, hogy jobb termékeket árusítsanak, vagy meg is dicsérheted őket kínálatukért.

Hogyan tudod értékelni a beszállítókat a Syncee-ben?

Amennyiben szeretnéd értékelni a beszállítókat, de nem tudod, hogy kezdj bele, az alábbi néhány pont a segítségedre lehet. Legelőször lépj be a Syncee fiókodba, és menj a a Syncee Marketplace-re.

1. Menj a Marketplace > Beszállítókereső menübe

Menj a Marketplace > Beszállítókereső menübe

Az első lépés a beszállítók értékeléséhez az, hogy kiválasztod a “Marketplace”, majd a “Beszállítókereső” gombot. Ezekkel a menüpontokkal már egészen biztos, hogy találkoztál, hiszen itt tudsz beszállítókat keresni.

2. Válaszd ki a beszállítódat

a) Beszállítók meglévő értékelésekkel

Beszállítók értékelésekkel

A második lépés során válaszd ki a beszállítót és kattints az értékelésekre. Már látni fogsz korábbi értékeléseket, amelyeket más felhasználók hagytak, neked csak hozzá kell adni a sajátodat.

b) Beszállítók értékelések nélkül

Beszállítók értékelések nélkül

Amennyiben még nem érkezett értékelés az adott beszállítóra, te lehetsz az első, aki visszajelzést ad számára. Ne felejtsd, hogy ez egy hatalmas segítség lehet, amennyiben szeretnéd jobbá tenni a szolgáltatásaik minőségét.

3. Írd meg az értékelést

Miután megtaláltad a beszállítódat, könnyedén megírhatod a saját értékelésed, hogy partnereid lássák a tapasztalataidat, illetve más kereskedőknek is segíthetsz a döntéshozatalban, hiszen láthatják, hogy mások mennyire elégedettek a kiszemelt beszállítóval.

Összegzés

Összességében tehát nagyon fontos, hogy a beszállítók értékelésére időt szánj, hiszen ez nagy segítség lehet mindenki számára. Az értékelések a Syncee-ben könnyedén eljuthatnak a beszállítókhoz, így ők gyorsan visszajelzéshez jutnak termékeik és szolgáltatásuk kapcsán, más kereskedők pedig a látott értékelések alapján dönthetnek leendő partnerük kiválasztásáról.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin
Share on pinterest
Share on email
Share on print

További bejegyzések